Szilasi Pince Sukoró - Vendéglátás
Szeretettel várjuk a sukorói pincesoron található, több mint 300 éves löszbe
vájt pincénkbe, ahol állandó 13°C-os hőmérsékleten érlelődnek pincészetünk
fehér- és vörösborai. A pincét a törzsvendégeimen kívül rendszeresen látogatják
borokat kóstolgató csoportok, cégek, baráti társaságok. Gyakoriak a csapatépítő tréningek. A borkóstolásokon igény
szerint részletes szakmai információt adok az általam termelt borokról, azok
paramétereiről, valamint készítésük technológiájáról. Vendégeinknek lehetőséget
adunk tetszőleges számú és fajtájú borok kóstolására az aktuális teljes
készletből. Ennek köszönhetően könnyebb kiválasztani, hogy melyik borból
kívánnak fogyasztani, vagy vásárolni.
Téli időszakban a kőből kirakott fedett és zárt pince előtérben tudunk
vendégeket fogadni. Nyáron fedett külső terasz áll a
vendégek rendelkezésére.
A borok mellé, előzetes beljelentkezés és igény esetén minden évszakban
hidegtálakat szolgálunk fel, saját tartású sertésekből készült sonkát, kolbászt,
szalonnát, hagymával, savanyúsággal, a házias ízeket kedvelők legnagyobb
örömére. Előzetes egyeztetéssel egytál ételt is kérhetnek kedves vendlgeink.